Cholnoky szemináriumok 2017/2018 Tanév

Prof. Dr. Ábrahám István

"Az ember a kutató mögött"

előadása

Az őszi szemeszter első Cholnoky Szemináriumát október 31-én tartottuk, melynek meghívott előadója Prof. Dr. Ábrahám István, a Pécsi Tudományegyetem Élettani Intézetének igazgatóhelyettese, egyetemi tanár volt. Előadása’’ AZ EMBER A KUTATÓ MÖGÖTT ’’ címet viselte

Kedves Tagtársak!

A 2017/2018-as tanév tavaszi szemeszterének első szemináriumát Dr. Hetényi Csaba, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetének egyetemi docense nyitotta meg. Az előadásra, melynek címe „Pécsi kesztyű gyógyszermolekulákból-didergő célpontoknak”, február 7-én került sor. Újból egy rendkívül érdekes, nem mindennapi témájú előadást hallgathattak meg, akik eljöttek erre az alkalomra. Hálásak vagyunk, hogy részesei lehettünk docens úr előadásának és ezúton is köszönetünket fejezzük ki azért, hogy elfogadta felkérésünket és egy kis időre eltávolodhattunk az egyhangú mindennapoktól.

Ferenczi Krisztina

szenior

Cholnoky Szemináriumi Szakest

 

A 2017/2018-as tanév tavaszi szemeszterének utolsó rendezvénye a Kalamáris Borbisztró és Vinotékában 2018.06.10-én megtartott Cholnoky Szemináriumi szakest volt. A szakest során tagjainkkal megvitattuk az idei év történéseit. Kötetlen beszélgetés során kitértünk a jövő tanévre, a jövőbeni terveinkre, rendezvényeinkre. Hasznos ötleteket gyűjtöttünk egymástól, hogy hogyan lehetnének eseményeink még színvonalasabbak. Elbúcsúztunk végzős diákjainktól, akik a jövő tanévtől már nem egyetemünk hallgatói.

 

 

Dr. Kvell Krisztián

elnök

Cholnoky vezetőségi szeminárium

A 2017/2018-as tanév tavaszi szemeszterének utolsó szemináriumán Bánfai Krisztina és Garai Kitti vezetőségi tagjaink tartottak előadást, akik a Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar Gyógyszerészi Biotechnológia Intézetének PhD hallgatói. A szemináriumra június 6-án került sor, ahol szeniorjaink az „International Society for Extracellular Vesicles” elnevezésű konferenciáról tartottak  nekünk szakmai beszámolót. Az ISEV2018 konferenciát idén Barcelonában rendezték meg május 2-6 között, ahol két szeniorunk az extracelluláris vezikulák kutatásában még nem közölt, legfrissebb kutatási eredményekkel ismerkedhettek meg valamint hasznos kapcsolatokat építettek ki külföldi PhD hallgatókkal. A szeminárium során ezekről a kutatási eredményekről tartottak nekünk nagyon érdekes előadásokat a Replay Cafe & Restaurant-ban.

Dr. Kvell Krisztián

elnök

Proudly sponsored by Humeltis - Innovative Tissue Cultures services